Bemutatkozás
Fókuszpont... Az optikában egy elméleti pont, ahol a gyűjtőlencsén áthaladó, a végtelenből érkező párhuzamos fénysugarak összefutnak. A fotózásban kitüntetett szerepe van a fókusznak: a keresőnkben egy kiemelt pont, amit a nyomaton élesen szeretnénk látni. A kép többi része lehet, sőt elvárt, hogy többé-kevésbé életlen legyen, hisz így tudjuk a szemlélőt arra késztetni, hogy az általunk fontosnak ítélt képrészletet egyáltalán megtalálja. Ez egy technika a sok közül, mellyel kiemeljük a sok lényegtelen és zavaró elem közül azt, amit lényegesnek gondolunk, vagyis ráfókuszálunk a lényegre...
A Fókusz-pont projekt célja, hogy amatőrfotósokat gyűjtsön egy csoportba és tudatosan egyetlen pontra irányítsa a figyelmüket, majd rendszeresen összegyűlve megvitatassák a figyelmük középpontjába állított témát.
Minden fotóst a vadász szenvedély hajt, de nekünk amatőr fotósoknak nehéz dolgunk van, hisz a vad ritkán ül velünk nyolc órát az irodánkban, vagy munka utána a családunk körében. Ugyan a nyakunkban még ott a fényképezőgép, de mivel nem vagyunk motiválva, nem készülünk tudatosan a vadászatra, ráadásul nincs is kinek eldicsekedni a trófeánkkal.
A tudatosság hiányán szeretne segíteni a Fókusz-pont projekt - tagjai körében a lelkesedést fenntartani, egymást inspirálni, egymástól tanulni. Célunk, elérni, hogy egyetlen pontra fókuszálva vegyük kezünkbe a fényképezőgépünket, nyomjuk meg az exponáló gombot, majd vitassuk meg az elkészült fotókat. Miért kell ehhez egy külön szervezet, miért nem jó egy már működő fotóklub? Nem szeretnénk a klubokkal konkurálni, csupán kiegészíteni azokat. Azt gondoljuk, hogy egy klub tevékenysége annál sokszínűbb, minthogy a klubnapok csak egyetlen dologról szóljanak és a klubtagok többsége sem azért jár egy klubba, hogy csak egyetlen előírt feladattal foglalkozzon.
A Fókusz-pont projekt keretén belül évi hat-nyolc feladatot fotózunk meg, így bőven van időnk ezekre fókuszálni. Ezt a többé-kevésbé határozott feladatot mindenki önállóan, önkéntesen és vélhetően kreatívan oldja meg. A téma lezárásaként pedig összegyűlünk és megmutatjuk képeinket egymásnak, egy neves fotós közreműködésével beszélgetünk a képekről, kritizáljuk, bátorítjuk egymást.
Hogy mire is gondolunk? Legyen a témánk címe például "Két körte". Lesz, aki egy stúdióba visszavonulva egy szépen bevilágított csendéletet épít, más a kertjében fotózza meg a körtefáján lógó körtéket a lemenő nap fényével festett őszi levelek között, míg megint más egy experimentális képet készít, ahol a két körte rémült szemmel nézi a kést, amely feléjük közeledik.
Lipcsei Lajos , a Fókusz-pont projekt alapítója